Ugrás a tartalomra

Donald Trump szerint a Republikánus Párt sosem volt olyan egységes, mint most

2024.02.25
18:35
2024.02.25
18:59
Forrás
M1, Hirado.hu
Az előrejelzéseknek megfelelően Donald Trump nyerte a republikánus előválasztást Dél-Karolinában. A volt elnök első nyilatkozatában arról beszélt, soha korábban nem látta ennyire egységesnek a pártot, mint most.

Ez már igen! Ez a győzelem nagyobb annál, mint amire számítottunk. Most tájékoztattak, hogy ebben a nagyszerű Dél-Karolinában kétszer annyi szavazatot szereztünk, mint amennyit itt republikánus jelölt valaha kapott!  Ez nagyon jó! ” – fogalmazott a volt amerikai elnök, miután a dél-karolinai republikánus szavazók leadták voksukat az előválasztáson, amelynek tétje az, hogy kit indít majd a párt a november 5-i elnökválasztáson.

A Republikánus Párt soha nem volt olyan egységes mint most. Ilyet még életemben nem láttam” – mondta győzelmi beszédében a volt elnök, aki újraválasztása esetén azt ígérte, hogy az Egyesült Államokat ismét tisztelni fogják világszerte.

Donald Trump eddig minden államban, ahol a republikánusok előválasztást tartottak, Iowában, New Hampshire-ben, Nevadában és az amerikai Virgin-szigeteken már legyőzte ellenfelét, Nikki Haley-t.

Nikki Haley Dél-Karolinában született és ennek a déli államnak volt a kormányzója. Ismertsége azonban itt sem volt elég ahhoz, hogy legyőzze Donald Trumpot. A mostani vereség után azt mondta magáról, hogy tartja a szavát és akkor is folytatja a harcot, ha a számára rendkívül fontos Dél-Karolinában elveszítette a választást. Nikki Haley továbbra is úgy véli, ő a megfelelő személy, aki ősszel le tudná győzni Joe Bident.

Amerika darabjaira esik szét ha rossz döntést hozunk. Ez soha nem rólam szólt vagy a politikai karrieremről. Le kell győznünk novemberben Joe Bident és nem hiszem, hogy Donald Trump megverheti Joe Bident” – fogalmazott Nikki Haley.

Az amerikai politikai elemzők ennek ellenére azt találgatják, hogy mikor függeszti fel kampányát a volt amerikai ENSZ-nagykövet, belátva, hogy a jelek szerint nincs esélye Trump ellen.

„Nikki Haley folyamatosan azzal érvel, hogy azért marad versenyben, hogy választási lehetőséget adjon a voksolóknak. Folytatni fogja kampányát, kedden Michigan állam következik, utána pedig március elején a szuperkeddi megmérettetés. Azt követően ér majd el egy olyan szintre, amikor el kell majd gondolkodni azon, hogy valóban van-e értelme folytatnia a kampányt” – fogalmazott Meg Kinnard, a Associated Press elemzője.

Március 5-én, az úgynevezett szuperkedden 16 államban fognak dönteni a republikánus és demokrata választók arról, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni.

Donald Trump
Republikánus Párt
Amerikai Egyesült Államok
Nikki Haley

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.