Ugrás a tartalomra

TSC-Crvena zvezda meccs szombaton Topolyán

2024.02.29
14:17
2024.03.02
15:22
Forrás
Pannon RTV
A TSC és a Crvena zvezda összecsapása szombaton 16 órakor kezdődik.

A belgrádi piros-fehérek komoly motivációval érkeznek majd a TSC Arénába, hiszen a bajnokság első részében a TSC pontot tudott szerezni a Rajko Mitić stadionban, amikor 1:1-re mérkőztek a felek. Emellett a címvédő jelenleg csak a második helyen áll a bajnokságban a Partizan mögött. Bizonyítási vágyból azonban a topolyaiaknál sincs hiány, hiszen a tavaszi szezont három győzelemmel kezdték és magabiztosan őrzik harmadik helyüket a tabellán. A TSC-t irányító Žarko Lazetić elégedett a csapat jelenlegi formájával és bízik benne, hogy játékosai ezúttal is megbíróznak majd a rájuk nehezedő nyomással.

Žarko Lazetić, vezetőedző, TSC: Maximálisan elégedett vagyok a csapatommal, azzal ahogyan megküzdenek a teherrel, azzal a pozícióval, ahol most vagyunk. Számunkra ez egy nagy lehetőség. Van egy saját táblázatunk, azon nem állunk olyan jól, mint ezen az összesítetten. Sok nagy célunk van a szezon végéig és erre a meccsre is úgy készülünk mint a többire. A lehető legjobbak szeretnénk lenni, meglátjuk, hogy mire lesz ez elég egy nagy Crvena zvezda ellen.

futball
TSC
Crvena zvezda

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.