Ugrás a tartalomra

Verstappen rajtol az élről az idénynyitó futamon

2024.03.01
19:12
2024.03.01
19:21
Forrás
Pannon RTV
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati futamon ő rajtolhat az élről.

A 26 éves, címvédő és háromszoros világbajnok pilótának ez pályafutása 33. pole pozíciója.

Verstappen mellől a monacói Charles Leclerc (Ferrari) indulhat, a harmadik rajtkockát pedig a brit George Russell (Mercedes) szerezte meg.

Az időmérő első szakasza nem hozott különösebb meglepetést, az némileg ugyanakkor váratlan volt, hogy a két Alpine az utolsó két helyen zárt. A második etapban Lance Stroll (Aston Martin) búcsúja volt valamelyest meglepő, a harmadik felvonásban pedig bár többen is szorongatták Verstappent, végül senkinek nem sikerült megelőznie őt.

A második sorba még Leclrec csapattársa, Carlos Sainz fért oda, mögüle a másik Red Bullal Sergio Pérez, illetve a kétszeres világbajnok Fernando Alonso indulhat. A hétszeres vb-első brit Lewis Hamilton (Mercedes) kilencedik lett. Az 57 körös Bahreini Nagydíj szombaton 16 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
    --------------------
    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    2. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    3. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
    4. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
    5. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
    6. sor:
Cunoda Juki (japán, RB F1 Team)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
    7. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB F1 Team)
    8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
    9. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
    10. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Pierre Gasly (francia, Alpine)

Forma-1

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.