Ugrás a tartalomra

A belgrádi Rubikon vette meg a nagybecskereki Begej hajógyárat

2016.10.04
11:36
A belgrádi Rubikon Shipping Company lett az új tulajdonosa a már három éve csődeljárás alatt lévő nagybecskereki Begej hajógyárnak
A belgrádi Rubikon Shipping Company lett az új tulajdonosa a már három éve csődeljárás alatt lévő nagybecskereki Begej hajógyárnak. A hajógyár hitelezői bizottsága elfogadta a fővárosi vállalat vásárlási ajánlatát, amelynek értéke 96 millió dinár, ez csaknem négyszer több az eladás első körében felkínált összegtől. A belgrádi vállalatnak a régióban vezető szerepe van a folyami szállítás terén. Az új tulajdonosnak be kell fektetnie, mert a Begej hajógyár felszerelése bírósági per tárgyát képezi, ezért nem lehetséges azok használata. Már intézkedtek annak érdekében, hogy ismét legyen áram, és teljes mértékben kihasználhatóak legyenek a kapacitások. Először 75 személyt tudnak foglalkoztatni, később pedig újabb 75-öt, közölték a hajógyár új tulajdonosai. A Begej hajógyár 2013-ig Bánát egyik legnagyobb exportőre volt. Most a csődeljárás alatt álló vállalat vagyonának az értékét 641 millió dinárra becsülték, adósságuk pedig már meghaladta az 1,6 milliárd dinárt.
Nagybecskerek
Rubikon
Begej
hajógyár

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.