Ugrás a tartalomra

„A magyar nemzet boldogulása csakis a közös akaraton múlik”

2024.03.10
10:32
2024.03.11
08:45
Forrás
Pannon RTV
A Haza örök címmel tartottak szombaton megemlékezést az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján Zentán, a Művelődési Házban.

Az eseményen beszédet mondott Koncz Hunor-János Székelykeresztúr, Zenta város testvértelepülésének polgármestere is. Kiemelte, az 1848/49-es szabadságharc nem csak a magyar, hanem minden nemzet számára örök példa lehet.

„Székelykeresztúr és Zenta, mint testvértelepülések, ezen értékek fényében ünnepelnek ma együtt közösen. A két közösség közötti kapcsolat példázza az egymás iránti tisztelet és a közös célok iránt az elkötelezettségünket. Ezen a napon emlékezünk meg azon hősökre, akik feláldozták az életüket, azért, hogy mi ma szabadon ünnepelhessünk.”

A nemzetet alkotó emberek tudják csak igazán, hogy honnan jöttek, hová tartoznak, és hogy hova tartanak. A közös akarat eggyé formál bennünket, összetartozást, barátságot és közös gondolkodást eredményez - emelte ki Czegledi Rudolf, zentai polgármester.

„Mint megannyi sorscsapást, ezt is túlélte nemzetünk. Kevesen maradtak, de szívósan és határozottan kiálltak érdekeikért, mert itt volt, van és lesz az otthonuk. Mint ahogyan Tamási Áron mondja, az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.”

A beszédeket követően művelődési műsorral tisztelegtek az elesett hősök emléke előtt. Szabó Szonja népdalénekes, a székelykeresztúri Forgórózsa néptáncegyüttes és a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ Ispiláng tánccsoportja lépett színpadra. A rendezvénysorozat főszervezője és támogatója Zenta Község Önkormányzata és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ volt.

Zenta
forradalom és szabadságharc

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.