Ugrás a tartalomra

Álommunka, álombér?

2024.03.13
08:46
2024.03.13
12:47
Forrás
B92
Egyetlen napot sem kell várniuk, hogy munkát kapjanak, a fizetésük pedig több mint 200 ezer dinár is lehet. A felmérések szerint jelenleg a gépészmérnökök a legkeresettebbek a szerbiai munkaerőpiacon.

A Blic napilap azt írja, hogy az elmúlt években egyre népszerűbb lett Szerbia a külföldi high-tech cégek körében, ez pedig jelentősen megemelte az igényt az egyetemi végzettséggel rendelkező gépészmérnökök iránt. Évente mintegy 680 hallgatót vesznek fel erre a képzési programra, és mintegy 350-en végeznek. Többségük már a diploma megszerzése előtt állásajánlatot kap. Külföldre kevesen mennek.

A lap hozzáteszi, ez az egyik legjobban megfizetett foglalkozás az országban. A bérek 1300-1500 eurótól nagyjából kétezer euróig terjednek.

gépészmérnök

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.