Ugrás a tartalomra

Egyre gyakrabban hallani a nukleáris háború lehetőségéről

2024.03.13
13:44
2024.03.13
16:20
Forrás
hirado.hu, index.hu, euronews
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország készen áll atomfegyverek bevetésére, ha az orosz államiságot, szuverenitást vagy függetlenséget fenyegetés éri.

Az orosz állami televíziónak adott, szerdán kora reggel közzétett interjújában Putyin azt mondta: reméli, hogy az Egyesült Államok elkerül minden olyan eszkalációt, amely nukleáris háborút válthatna ki. Egyúttal bizakodásának adott hangot, hogy Moszkva el fogja érni céljait Ukrajnában, és nyitva tartotta az ajtót a tárgyalások előtt, hangsúlyozva, hogy bármilyen megállapodáshoz határozott garanciákra lenne szükség a Nyugat részéről.

Mindeközben az Egyesült Államok idén először 300 millió dollár értékű fegyver- és lőszerszállítmányt küld Ukrajnának, sürgősségi biztonsági segítségként – jelentette be a Fehér Ház kedden. A fegyverszállítmány a feltételezések szerint egyszeri tétel lehet, mert a bejelentés nem változtat azon a helyzeten, hogy jelenleg nincs újonnan elfogadott amerikai költségvetési forrás az ukrán segítségnyújtás folyamatos biztosítására.

A harcok viszont folyamatosak. Az orosz erők reggel bombázták a Donyeck megyei Selydove települést. Számos lakóépület súlyosan megrongálódott, legalább ketten megsérültek a támadásban. Ukrajna pedig sorozatban második este intézett hatalmas dróntámadást több orosz régió ellen. Az energetikai infrastruktúrát célozták.

Putyin jelenleg azt állítja, hogy az orosz csapatok északi irányba nyomulnak Ukrajnában, Volodimir Zelenszkij pedig azt nyilatkozta, hogy leállították az orosz offenzívát keleten.

Vlagyimir Putyin
Oroszország
Ukrajna
Volodimir Zelenszkij
nukleáris háború

Most

16:51, Frissítve: 17:35

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.