Ugrás a tartalomra

Emléktáblát avattak Pásztor István tiszteletére Tiszaszentmiklóson

2024.03.16
20:01
Forrás
Pannon RTV
A VMSZ korábbi elnökének tiszteletére emléktáblát avattak Tiszaszentmiklóson, a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület szákházán. A településen az 1848/49-es magyar forradalomról és szabadságharcról is megemlékeztek.

A tiszaszentmiklósi római katolikus temetőben kezdődött az 1848/49-es történésekről való megemlékezés, ahol Mészáros Attila diakónus tartott rövid istentiszteletet, majd a jelenlévők az emlékezés virágait is elhelyezték a temetőben található harang lábánál. A program az Piros Tulipán egyesület székházában folytatódott, ahol Törtei János az egyesület elnöke emlékezett meg Pásztor Istvánról, aki az elmúlt évtizedekben számtalan módon segítette a helyi magyarságot.

„Felújították a templomunkat, egy haranglábat építettünk, egy keresztet állítottunk. A legnagyobb tette viszont az volt, amikor megkérdezett, hogy mire van szükségük a tiszaszentmiklósi magyaroknak. Én azt mondtam, hogy Elnök úr, mi a plébánia udvarában dolgozunk, ott működünk és vannak rendezvények, amik nem illenek oda, de mi szeretnénk megtartani. Az válasza az volt, hogy János, megoldjuk. Nem kellett egy év, mire felhívott, hogy megtalálta a megfelelő házat, meg van rá az eszköz is, hogy végre megvegyük, hogy végre a tiszaszentmiklósi magyaroknak legyen saját székháza.”

Az emléktáblát Törtei János és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség jelenlegi elnöke közösen leplezte le. A politikus elmondta, hogy megható és megtiszteltetés mind a család, mind pedig a VMSZ számára, hogy ez az emléktábla elkészült.

„Őt mindig az vezérelte, hogy a vajdasági magyar közösség érdekében tevékenykedjen nap mint nap, függetlenül attól, hogy tömb vagy szórvány településekről, közösségekről volt-e szó, Bácskáról, Bánátról vagy Szerémségről. Mindig kiemelte a bánáti emberek szívósságát, állhatatosságát és ez az, ami őt is hajtotta, motiválta nap mint nap és ezt kell folytatnunk a jövőben.”

Az esemény elhangzott, hogy minden év augusztus 20-án, Pásztor István születésének napján megemlékeznek majd a politikusról az emléktábla előtt. A program a székházban folytatódott, ahol felléptek a helyi és környékbeli művelődési egyesületek tagjai.

Tiszaszentmiklós
Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület
Pásztor István
Törtei János
Dr. Pásztor Bálint

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.