Ugrás a tartalomra

KÉK-hír: Sikeres véradási akciót tartottak Szabadkán

2024.03.17
08:51
Forrás
Pannon RTV
Sok volt az önkéntes véradó tegnap délelőtt Szabadkán.

Tegnap március 16-a, szombat volt.

A véradási akciót a szabadkai Vöröskereszt épületében tartották meg.

A véradásra bárki jelentkezhetett,

aki egészséges, betöltötte a 18. életévét

és nem idősebb 65 évnél.

A jelentkezőkön egy vizsgálatot is elvégeztek.

A vizsgálat során a szívhangot és a tüdő

megfelelő működését vizsgálták.

Ha a vizsgálat jó eredményeket mutatott,

akkor lehetett vért adni.

Véradásnál a vér levétele 7 perctől 12 percig tart.

Az egész véradási folyamat maximum 1 órát tart.

A tegnapi akción voltak olyan véradók is,

akik már több mint 10 alkalommal adtak vért.

A véradók elmondták, öröm számukra,

hogy a vérükkel segíthetnek más betegeken.

Véradással akár 3 másik emberi életet lehet megmenteni.

Fontos megérteni a véradás fontosságát,

mert a kórházakban gyakran nincs megfelelő mennyiségű vér.

A szabadkai Vöröskereszt évente 4 vagy 5 alkalommal is

szervez önkéntes véradási akciót.

A KÉK-híreket elsősorban értelmi sérült embereknek ajánljuk, de hasznos lehet gyerekeknek, időseknek, vagy azoknak is, akik kevésbé ismerik a magyar nyelvet. Mi is az a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK)?

KÉK-hírek

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.