Ugrás a tartalomra

A Petőfi-szobornál is koszorúztak Kúlán

2024.03.17
14:44
2024.03.17
16:28
Forrás
Pannon RTV
A kúlai magyarság a március 15-i ünnephez legközelebb eső vasárnap hálaadó szentmisével, a katolikus és a református temetőben pedig koszorúzással emlékezik az 1848-49-es szabadságharcra.

A délelőtti szentmisén elhangzott, a szabadságról nem elég csupán beszélni, hanem imádkozni kell, hogy mindenütt legyen béke és szabadság. Szükség van arra, hogy bennünk is béke legyen, és csak akkor tudjuk azt sugározni mások felé. Juhász György, plébános, Kúla: „Amikor megemlékezünk arról, hogy az őseink harcoltak, küzdöttek a szabadságért, akkor mi itt, a templomban értük imádkozunk. Hogy a Jóisten adjon nekik örök nyugodalmat, békességet, és azt, amit akkor akartak elérni, legalább mostanában elérhessük, vagy minél többet érjünk el belőle. Én úgy gondolom, hogy helyénvaló, hogy megemlékezzünk ezekről a napokról, és felidézzük azt, ami történt.”

Kúla egyike volt azon három településnek, ahol 2023-ban a Mozdulj! Petőfi! programsorozat részeként Petőfi-mellszobrot helyeztek el. Az itteni magyar közösség a temetőkben álló emlékművek mellett idén már itt is koszorúzott. Valka Károly, alpolgármester, Kúla: „Az idei év egy különleges év, abból a szempontból, mivel tavaly egy Petőfi-szobrot kapott Kúla központjában egy köztér, a templom után mindjárt, megkoszorúztuk Petőfi Sándornak a szobrát, és azután jöttünk a katolikus temetőbe és a református temetőbe.”

Vajdaság magyarlakta településein, falvaiban, városaiban több olyan utcával, oktatási intézménnyel vagy művelődési intézménnyel találkozunk, amelyeket a szabadságharcosokról neveztek el. Magosi Zsuzsanna, tanácstag, VMSZ: „Különböző helyszíneken tiszteleghetünk a szabadságharcosok előtt, akik a legdrágább kincsüket, az életüket adták a szabadságharcért. Csatahelyen, a helyszínen, így a kaponyai csata helyszínen koszorúzhattunk, a temetőkben, a zentai temetőben, vagy Kúlán a református temetőben, a katolikus temetőben, köztéri szobroknál tudunk fejet hajtani, és számos ünnepi műsor alkalmával megemlékezhetünk a ’48-as szabadságharcosokról.”

A kúlai emlékműveknél a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács és a Népkör Magyar Művelődési Központ képviselői koszorúztak.

Kúla
Petőfi-szobor
március 15.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.