Ugrás a tartalomra

A felújított Osgyáni keresztet szentelték fel Zentán

2024.03.17
18:51
2024.03.17
19:30
Forrás
Pannon RTV
Az Árpád és a Petőfi Sándor utcák találkozásánál található kereszt újítása során felhasználták az előző maradványait, valamint kerítéssel és világítással is ellátták.

Osgyáni László, aki az 1800-as években két alkalommal is betöltötte Zenta város főbírájának tisztségét, 1883-ban állíttatott keresztet ezen a helyen. A kőkereszt maradványait, amely egyébként 1970-ben omlott le, felhasználták a ma felszentelt kereszt rekonstrukciója során. A szertartást Nagy József plébános szolgáltatta, valamint a Musica Sacra Énekkar énekelt.

Rácz Szabó István, koordinátor, Zentai Jézus Szíve templom: „Zenta város egykori főbírája kőkeresztet állíttatott erre a helyre 1883-ban. Ez a kereszt hosszú évtizedekig állt, majd, amikor a benzinkút megépítésére került sor, valamint eljárt az idő vas foga és a kereszt tönkrement, összetört csak a talapzata maradt meg. Most ennek a keresztnek a felújítása történt meg. Fontos jelképnek tartjuk ezt a keresztet, azért is, mert amikor egy utazó beér Zentára, akkor tudja, hogy egy keresztény városba érkezett.”

 

Az Osgyáni kereszt felújítását dr. Gulyás Gizella, a Boros Gyevi család, Zenta önkormányzata, valamint a zentai hívek támogatták. A munkálatokat Posztós Attila kőfaragó és Hanák Zoltán kovács végezték.

Nagy József, plébános, Zenta: „A múltat is idézi, de ebben a világban nagyon sok lelki, vallási reménység kell, amit nekünk a kereszt jelent. Nálunk mindenhol keresztek vannak, a lakásokban, a templomainkon és bármerre megyünk, a mi vidékünkön, tanyavilágban, utak mellett keresztek vannak, mert ez reménységet jelent. Nemcsak most küzdelmes az élet, régebben is az volt, és én azt gondolom, hogy ez jelent egy reménységet.”

 

A rendezvényen jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere, valamint Homolya Ákos, a Községi Tanács civil szervezetekkel és városrendezéssel megbízott tagja is.

Zenta
kereszt

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.