Ugrás a tartalomra

Négy fontos változás várható Szerbiában - a dohányosokat is érinti

2024.03.22
13:54
2024.03.22
14:24
Forrás
Pannon RTV
Új törvényekről kell döntenie a hamarosan megalakuló szerb kormánynak. A témák többsége nemcsak nagyban érinti a szerbiai lakosságot, hanem meg is osztja azt.

A dohányzás betiltása

Danica Grujičić jelenlegi szerb egészségügyi miniszter már korábban sem titkolta azon törekvéseit, hogy teljes körű dohányzási tilalmat vezessenek be az éttermekben és egyéb létesítményekben, akár nyílt téren is, például a buszmegállókban. Az egészségügyi minisztériumon már átment a dohányzást tiltó törvénytervezet, a jövőben pedig a többi illetékes minisztériumnak is meg kell tárgyalnia ezt. Ezt követően nyilvános vitára bocsátják a témát, majd a dokumentumot a szerb kormánynak, végül pedig a parlamentnek is el kell fogadnia.

A felmérések szerint a szerbiai lakosság 75 százaléka támogatja a dohányzás betiltását az említett helyeken. A statisztikák azonban arra is rámutatnak, hogy a Szerbiában élő felnőtt állampolgárok 32 százaléka dohányzik.

A kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése

Szerbiában évek óta folynak a tárgyalások a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításáról. Az év elején a védelmi minisztérium már kezdeményezte, hogy hozzák vissza a kötelező katonai szolgálatot az országban. Az illetékes minisztérium négy hónapos kötelező sorkatonaságot szeretne bevezetni. Az ok, hogy nincs elég tartalékos katona, akiket be lehetne vetni az állam védelmében.

A katonai vezetésnek május elsejéig kell benyújtania a javaslatait, majd a tényleges bevezetésről közvitát kell tartani és az utolsó szót a parlamentnek kell kimondania.

A nemek közötti egyenlőséget szem előtt tartó nyelvhasználat

A nemek közötti egyenlőségről szóló új törvénynek 2024. június 1-jén kellene hatályba lépnie, bár 2021-ben ezt a törvényt már elfogadták. A törvény értelmében a nemek közötti egyenlőségre érzékeny nyelvezetet az iskolai tankönyvekben, tananyagokban, bizonyítványokban, oklevelekben, jogosítványokban, de a médiában is alkalmazni kell majd.

Eddig azonban még egyetlen intézmény sem kapott megfelelő tájékoztatást arról, hogyan kellene használni a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó nyelvezetet.

Az Euro 3-as és 4-es szabványú motorral rendelkező autók behozatalának tilalma

Az illetékes szervek hiába jelentették be, hogy 2024. január 1-jén életbe lép az Euro 3-as és 4-es szabványú motorral rendelkező autók behozatalának tilalma, ez mégsem történt meg. Ugyanis még nem fogadták el az ezzel kapcsolatos szabályozást.

A Szerbiai Gépkocsi és Autóalkatrész Importőrök Szövetsége által közzétett adatok szerint 2023-ban a külföldről behozott használt autók több mint fele Euro 3-as vagy 4-es motorral rendelkezett. Ez azt jelenti, hogy az összes importált jármű 55,4 százaléka a fent említett két kategóriába tartozik.

dohányzás
sorkatonaság
autó
törvénymódosítás

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.