Ugrás a tartalomra

Iskolanapot ünnepelt a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskola

2024.03.22
16:02
2024.03.22
16:52
Forrás
Pannon RTV
Az eseményen többek között részt vett Szabadka polgármestere és az oktatási minisztérium képviselője is.

125 éve folyik oktatás a Vegyészeti-Technológiai Iskola épületében Szabadkán, amelyben jelenleg 608 középiskolás tanul magyar és szerb nyelven. A hét folyamán az iskolanapi ünnepség részeként sportnapot és nyílt napot is tartottak. Nikola Matković, igazgató, Vegyészeti-Technológiai Iskola, Szabadka: „A Vegyészeti-Technológiai Iskola rendkívül hálás a minisztériumnak és a városnak a támogatásért, és amiért lehetőséget kaptunk arra, hogy a legjobb úton haladjunk a szabadkai oktatásban. Valamint ahhoz, hogy hozzájáruljunk a helyi gazdaság és közösség fejlődéséhez.”

Zoran Kostić, az illetékes minisztérium tanácsadója elmondta, minden iskolának az a célja, hogy minőségi oktatásban részesítse diákjait, ezért a ők azon dolgoznak, hogy az elméleti oktatást kiegészítse gyakorlati oktatással is, amely ebben az iskolában, a korszerű felszerelésnek köszönhetően meg is valósul. „Ezt természetesen felismerte a minisztérium és ezért pénzzel is támogatja. Megújul az állatorvosi rendelő, tudjuk, hogy megújult a pékség. Az is ismeretes, hogy rendkívül jó sportolók is vannak itt, tehát összekapcsolódik a tanulás egyrészről, másrészről pedig a versenyeken elért eredmények.”

Az ünnepségen részt vett Szabadka polgármestere is. Stevan Bakić beszédében hangsúlyozta, a város büszke az iskolára, egy fontos oktatási intézményről van szó, ezért az önkormányzat a továbbiakban is támogatja a középiskolát. Stevan Bakić, polgármester, Szabadka: „Szabadka a jövőben is külön figyelmet fordít majd azokra a projektekre, amelyek lehetőséget teremtenek, hogy minél több tanult fiatal nemcsak ennek, hanem más szakiskolák befejezése után, munkahelyet találjon és itt maradjon ebben a városban, és ezzel hozzájáruljon a város és Szerbia fejlődéséhez.”

Az iskolanap ünnepi műsorral zárult.

Vegyészeti-Technológiai Iskola
Szabadka
iskolanap

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.