Ugrás a tartalomra

Ivan Korčok nyert és Peter Pellegrinivel került a második fordulóba

2024.03.24
16:00
Forrás
MTI
Ivan Korčok korábbi külügyminiszter a leadott szavazatok 42,51 százalékával megnyerte a szombaton tartott szlovákiai államfőválasztás első fordulóját.

A második legjobb eredményt elért jelölt Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke lett 37,02 százalékkal - jelentette be az állami választási bizottság.

Ivan Korčok

Ivan Korčok az eredményekre reagálva azt mondta: a második körben intenzívebben akar szólni a választók teljes politikai spektrumához.

Peter Pellegrini sikernek minősítette továbbjutását, rámutatott, hogy a többség olyan államfőt akar, aki a nemzeti érdekek védelme mellett áll ki, nem húzza bele az országot az ukrajnai háborúba, hanem a békéről fog beszélni.

A jelenlegi szlovák államfő, Zuzana Caputová megbízatási időszaka június 15-én jár le.

A hatodik szlovák közvetlen államfőválasztás második fordulóját április 6-án tartják.

Peter Pellegrini

A vonatkozó szabályozás szerint ebben a fordulóban a győzelemhez már nem kell megszerezni a szavazásra jogosult választópolgárok voksainak legalább a felét, hanem elégséges a szavazáson részt vevők többségének voksa.

Az államfőválasztás első körében 9 jelöltre lehetett szavazni, a választók részvételi aránya szombaton 51,9 százalékos volt, hasonló, mint az előző néhány államfőválasztás során.

Az államfőválasztás első körében a továbbjutó két jelölt mellett még négyen szereztek egy százalékot meghaladó szavazatot.

A harmadik Štefan Harabin, a legfelsőbb bíróság korábbi elnöke lett a feldolgozott voksok 11,7 százalékával, a negyedik helyen pedig a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián végzett a voksok 2,9 százalékát megszerezve.

Peter Pellegrini
Ivan Korčok
Szlovákia
elnökválasztás
Štefan Harabin
Magyar Szövetség
Forró Krisztián

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.