Ugrás a tartalomra

Elhunyt Fritz Wepper, a népszerű Derrick tévésorozat Harry Kleinja

2024.03.26
09:53
2024.03.26
10:01
Forrás
hirado.hu
82 éves korában hétfőn elhunyt Fritz Wepper német színész, aki a népszerű Derrick tévésorozatban Harry Klein nyomozót alakította – számolt be róla a Bild német újság.

Wepper súlyos vérmérgezéssel került kórházba decemberben. Az orvosok tehetetlenek voltak, így a színész március elején hospice kórházba került.

Wepper kiskamaszként lépett először színpadra a Pán Péter című darabban. Pár évvel később, 1959-ben már Bernhard Wicki A híd című háborúellenes filmjében szerepelt, amely a Golden Globe-díjat is megkapta. 1972-ben Bob Fosse nyolc Oscarral díjazott Kabaré című filmjében láthatták a nézők.

A nemzetközi népszerűséget azonban a Derrick című krimisorozat hozta meg számára, amelyben Derrick főfelügyelő beosztottját alakította .A Derrick kultsorozat első epizódját 1974. október 20-án vetítették le, Stephan Derrick főfelügyelő és partnere, Harry Klein nyomozásait több mint száz ország televíziónézői láthatták azóta. Derrick és Klein a sorozatban a müncheni felső tízezer körében elkövetett gyilkosságok ügyében nyomozott. Az utolsó epizódot 1998-ban vetítette a csatorna. Utolsó szavaival Derrick megköszönte a segítséget partnerének, majd eltűnt a müncheni éjszakában. A címszerepet Horst Tappert játszotta, aki 2008-ban, 85 éves korában hunyt el. A német televízió 24 év alatt 281 epizódot készített a szériából.

Wepper emlékezetes alakítást nyújtott még a Te szent ég! című vígjátéksorozatban is, amelyben a minden hájjal megkent polgármestert, Wolfgang Wöllert játszotta 2002 és 2021 között.

elhunyt

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.