Ugrás a tartalomra

Magyarkanizsa községre ruházta át az állam a horgosi Kamarási vasútállomás használati jogát

2024.03.26
13:21
2024.03.26
16:51
Forrás
Pannon RTV
Az önkormányzat két éve indította el az eljárást, az illetékes szerv pedig az elmúlt hetekben jóváhagyta a kérelmet.

Igen romos állapotban van a Kamarási vasútállomás, melyet a XX. század elején Magyar Ede épített. Viszonylag rövid ideig működött, hiszen 1911-ben adták át, mert az akkori Kamarás parkerdő egyik kedvenc kiránduló helye volt a szegedieknek. 1918-ban bezárták.

Vass Zoltán, mezőgazdasággal megbízott tag, Magyarkanizsa KT: „Egész jelenlegi Szerbiában kettő olyan vasúti megálló, vagy vasútállomás van, amely hasonló stílusban épült, ahol a szecessziós jegyek is megtalálhatóak. Az egyik ugye a palicsi, amit az elmúlt években gyönyörűen felújítottak, a másik pedig ez a Kamarási lenne, ami jelenleg azt várja, hogy talán a jövőben arról is be tudunk számolni, hogy nyertünk pályázatot és megkezdődik a felújítása.”

A régi vasútállomás állapota az elmúlt évtizedekben nagyon sokat romlott. A Szerbiai Vasutak nem volt érdekelt a felújításban, majd annak lebontása is szóba került, viszont a helyiek számára sokat jelent az épület, ezért is döntöttek amellett, hogy szeretnék felújítani, így kérelemmel fordultak az illetékes szervekhez.

Sors Róbert, tanácselnök, Horgos HK: „Mi elsősorban, a helyi közösség a magyarkanizsai községhez, a magyarkanizsai község pedig az aktuális minisztériumhoz és a vasút társasághoz fordult, hogy ezt az épületet valamilyen módon szeretnénk megőrizni, és hogy ez valamilyen módon kerüljön a mi tulajdonunkba, első sorban a község tulajdonában.

A Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet közreműködésével pedig megpályázták a tartományi titkárságnál a felújítási tervdokumentáció kivitelezését. Jelenleg is készül a dokumentum. Az, pedig, hogy az épület a felújítás után milyen funkciót tölt majd be, az adott pályázati lehetőségektől és forrásoktól függ.

Magyarkanizsa község
vasútállomás
Vass Zoltán
Sors Róbert
Horgos

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.