Ugrás a tartalomra

Egyre intenzívebb izraeli légicsapások a Gázai övezetben

2024.03.26
13:31
Forrás
Szerbiai RTV
Az izraeli védelmi erők közleménye szerint az elmúlt 24 órában több mint 60 célpontot találtak el főként a szárazföldi erők támogatására.

A tájékoztatás szerint a célpontok között alagutak is voltak, amelyeket támadásokra használt az ellenfél, és olyan épületek, amelyekben felfegyverzett emberek gyülekeztek. Olyan célpontokat is eltaláltak, ahonnan hétfőn este három rakétát lőttek ki Izrael déli részén fekvő Szderót városára.

Folytatódott a Hamász elleni hadművelet a gázai Shifa Kórházban is. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a katonák több felfegyverzett támadóval is végeztek, és fegyvereket foglaltak le.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el, amely azonnali tűzszünetet követel Izrael és a Hamász között, valamint valamennyi túsz azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását.
A Hamász vezetője Teheránba utazott, ahol találkozik az iráni vezetőséggel. Francesca Albanese, az ENSZ palesztin ügyekkel foglalkozó különmegbízottja abban a jelentésében, amelyet ma fog benyújtani, úgy értékelte, hogy Izrael népirtást követett el a Gázai övezetben, és ezért fegyverembargót kellene bevezetni vele szemben.

közel-keleti konfliktus
Gázai övezet
légicsapások

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.