Ugrás a tartalomra

Elismerő szavak az IMF-től

2024.03.26
18:46
Forrás
Tanjug
Lezárultak a Nemzetközi Valutaalap missziója és Szerbia tárgyalásai, jelentette be a Szerbiai Nemzeti Bank.

A programon belüli makrogazdasági eredmények továbbra is erősek, dezinflációval, rekord magas devizatartalékokkal és erős munkaerőpiaccal, áll a közleményben. A megbeszéléseken megerősítették a növekedés élénkülését, a szilárd költségvetési pozíciót, valamint azt, hogy a 2023 végére kitűzött összes cél teljesült, a strukturális reformok programja pedig jól halad. A megbeszélésekre a készenléti megállapodás keretében elfogadott gazdasági program végrehajtása eredményeinek harmadik felülvizsgálata keretében került sor, amelyet 2022 decemberében kötöttek meg.

IMF
Nemzetközi Valutaalap

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.