Ugrás a tartalomra

Marozsán újabb bravúrral negyeddöntős

2024.03.27
08:11
Forrás
MTI
Tovább menetel Marozsán Fábián. A magyar teniszező három játszmában legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében, ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

Az első számú ausztrál, a 10. helyen álló De Minaur ellen a korábbi egyetlen találkozójukat Marozsán nyerte tavaly Sanghajban.

Floridában az első szettben csak öt pontot vesztett adogatóként, majd 5:4-nél elvette ellenfele szerváját, és szettelőnybe került. A folytatásban a spanyol származású rivális rákapcsolt, háromszor is brékelte a magyar sportolót, és fél óra alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonás viszont ismét a 24 éves magyaré lett, aki 1:1 után már nem veszített gémet, és 1 óra 45 perc elteltével ő ünnepelhetett.

A csütörtöki negyeddöntőben az ötödik kiemelt német Alexander Zverev vár rá.

A nem hivatalos élő ATP-rangsorban Marozsán már a 38. helyen áll.

Miami
tenisz
Marozsán Fábián

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.