Ugrás a tartalomra

Nem keresik tovább a Baltimore-i hídomlásban eltűnt embereket

2024.03.27
08:18
Forrás
MTI
A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást Baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak.

A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást Baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak. A parti őrség kedd esti sajtótájékoztatóján közölték: nem feltételezhető, hogy túlélőket találnak, a további kereső munkát pedig a romló látási és időjárási viszonyok, valamint a víz hőmérséklete is akadályozza.

A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti, amelynek igazgatója közölte: a nyomozás részletesen kitér majd a szingapúri zászló alatt hajózó Dali nevű konténerszállító dokumentumaira, műszaki állapotának és felülvizsgálatának múltjára. Jennifer Homendy jelezte, hogy a pontos történéseket illetően fontos válaszokat ad majd a hajó hangrögzítőjének felvétele.

Mint ahogy már korábban beszámoltunk róla, kedden kora hajnalban a Baltimore-i öböl fontos hídja, a Francis Scott Key Bridge pillanatok alatt omlott össze, miután nekiütközött egy óriási, meghibásodott konténerszállító.

Baltimore
híd
hídomlás

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.