Ugrás a tartalomra

Ünnepelnek a színházak

2024.03.27
10:04
2024.03.27
10:12
Forrás
MTI
A színházi világnapon elismerésben részesül Gyarmati Kata zentai születésű drámaíró, dramaturg, határokon átívelő színházi koprodukciók létrehozója, az Újvidéki Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának korábbi művészeti vezetője.

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja által 1998-ban alapított elismerést, a Hevesi Sándor-díjat, minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért. Az idén Gyarmati Kata drámaíró, dramaturg az egyik díjazott, rajta kívül az elismerésben Bányai Tamás világítástervezőt, egyetemi oktatót és Szabó Réka táncost, koreográfust, a Tünet Együttes alapítóját részesítik. Ma, a színházi világnapon az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Jon Fosse norvég író, drámaíró fogalmazott meg.

Jon Fosse üzenetében egyebek mellett azt írja: a jó művészet a maga csodálatos eszközeivel képes vegyíteni az egyedit az egyetemessel. Engedi, hogy megértsük, mi az, ami különbözik tőlünk - mondhatni idegen - azzal, hogy univerzálisnak mutatja - fogalmaz. Nem ismerek jobb módszert az ellentétek egymáshoz való közelítésére - írja, kiemelve, hogy ez a szemlélet teljességgel szembenáll a világban túlságosan is elterjedt erőszakos konfliktusok gyakorlatával. Kiemeli: a háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok - ez ilyen egyszerű. "A művészet béke" - írja Jon Fosse üzenetében.

színház
Színházi Világnap
Jon Fosse
gyarmati kata
Hevesi Sándor-díj

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.