Ugrás a tartalomra

Új épülettel bővül a magyarkanizsai Batthyáneum

2024.03.27
11:57
2024.03.27
16:41
Forrás
Pannon RTV
Az év végéig elkészül és megnyílhat a magyarkanizsai Batthyáneum Idősek Egyházi Otthonának második épülete. Ebben az épületszárnyban 30 új idős lakót tudnak majd fogadni.

Az utolsó munkálatok zajlanak az idősek otthona második épületében. A Magyarország kormánya által biztosított 5 millió forintos támogatás lehetővé tette, hogy az objektumban kiépítsék a biztonsági rendszert. A következő lépés a megnyitáshoz szükséges dokumentációk elkészítése. Kracsun Miklós, igazgató, Batthyáneum Idősek Egyházi Otthona, Magyarkanizsa: „A munkálatok a végén vannak, most felszereltük a kamerákat, az SOS rendszert, valamint a tűzvédelmi rendszert teljes mértékben kiépítettük. Ez lehetővé teszi, hogy haladjunk tovább a licensz megszerzéséhez.”

A második épület már tágasabb, több szabadidős helyiséggel és kiszolgáló egységgel. A szobák nagyobbak, komfortosabbak. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen jellegű otthonok által kínált lehetőségekre. Savelin Zoltán, plébános, a Batthyáneum Idősek Egyházi Otthonának megálmodója: „Szaporodnak az igények, sőt, azt is el kell, hogy mondjam, hogy ebben az új épületben körülbelül 10 egyágyas apartmanunk is lesz, amire szintén nagy igényt tartanak az emberek, de már a várólistán szerepelnek a többiek is.”

A tervek alapján ez év végén már átadják rendeltetésének az épületet.

Batthyáneum Idősek Egyházi Otthona

Most

21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.