Ugrás a tartalomra

Szedjetek szét Zentán

2024.03.27
18:36
2024.03.27
19:32
Forrás
Pannon RTV
Megtartották a Szedjetek szét című darab nyilvános főpróbáját a Zentai Magyar Kamaraszínházban. A bemutató csütörtök este hét órakor lesz.

A Szedjetek szét című előadás Domonkos István életművén alapszik. A költő még a hetvenes években vándorolt el szülőföldjéről, művei azonban arról tanúskodnak, hogy soha nem volt képes teljesen elszakadni Vajdaságtól.

Virág György, színész, Zentai Magyar Kamaraszínház: „Három, négy héttel ezelőtt kezdtünk neki a felkészülésnek. Ez egy meglévő darab volt a Kosztolányi Dezső Színházban, Mezei Kinga rendezte azt az előadást, aki immár több mint egy éve a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője, és elhoztuk ezt az előadást ide is, az itteni stábbal újítottuk fel. Én a Norvo nevű karaktert játszom, aki zenész, hiszen egy zenész bandáról szól részben az előadás.”

Domonkos írásaiban egyaránt megfogalmazódnak az otthonmaradás és a szülőföld elhagyása mellett szóló érvek, a kötődés és az is, hogy sohasem vagyunk elégedettek azzal, amink van. Művei az évek során sem veszítettek aktualitásaikból, napjainkban talán időszerűbbek, mint valaha. A darabban Skatulya Mihály karakterén mutatják be ezt a kettősséget.

Pálfi Ervin, színész: „Skatulya Mihály egy zenész, egy roma származású zenész, egy vajdasági zenész, aki lent játszik egy jazz csapattal a horvát tengerparton, és egy nagyon vehemens, egy nagyon temperamentumos karakterről van szó, aki nagyon intenzíven éli meg az életet.”

Az előadásban megjelenő karakterek megalkotásánál arra törekedtek, hogy a nézők számára sem legyenek idegenek.

Mezei Kinga, rendező, művészeti vezető, Zentai Magyar Kamaraszínház: „Ezek a szerepek nagyon mi vagyunk. Tehát olyan karakterekről van szó, akik minden nap szembe jöhetnek velünk az utcán, ismerjük őket testközelből, a barátaink. Úgyhogy nem idegenek számunkra ezek a karakterek, akik ebben az előadásban színpadon vannak.”

A Szedjetek szét premierje csütörtökön este hétkor lesz a Zentai Magyar Kamaraszínházban.

Zentai Magyar Kamaraszínház
Virág György
Pálfi Ervin
Mezei Kinga
Zenta
főpróba
bemutató
Domonkos István
Kosztolányi Dezső Színház

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.