Ugrás a tartalomra

Ismertette az új pályázatokat a Prosperitati Alapítvány (videó)

2016.12.07
17:31
A mezőgazdasági termékek jobb értékesítési feltételeinek megteremtése, egy termelési vertikum kialakítása is a célja a Prosperitati Alapítvány harmadik pályázati körében megjelent kiírásoknak
A mezőgazdasági termékek jobb értékesítési feltételeinek megteremtése, egy termelési vertikum kialakítása is a célja a Prosperitati Alapítvány harmadik pályázati körében megjelent kiírásoknak. A gazdaságélénkítő program lehetőségeit Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Juhász Bálint, az alapítvány ügyvezetője ismertette a Kishegyesen és Topolyán megtartott lakossági fórumon. Családi gazdaságában juhtenyésztéssel foglalkozik a kishegyesi Varga Ákos. Az állomány bővítésére sikeresen pályázott az első körben a Prosperitati Alapítványnál. „További terveink között szerepel, ami a mostani pályázatot illeti, hogy kapcsolható eszközt vásárlunk, elavultak a gépeink, azt kell mondani, és így megpróbálunk újítani.”



A gazdaságilag fejletlennek számító Kishegyes községben az előző körökben leginkább a mezőgazdasággal kapcsolatos kiírásokra jelentkeztek a lakosok. Kálmán Imre, kishegyesi termelő: „Nem gondoltuk mi se komolyan, hogy ez egyszer valóra válik, de most, hogy jómagam is nyertem a pályázaton, így most már egyre többnek felcsillant a remény, hogy érdemes evvel foglalkozni, érdemes odafigyelni, követni a pályázatokat.” A harmadik körben öt pályázatot írtak ki. Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője: „Kettő hitelkonstrukciós pályázat, egyrészt a mezőgazdaság, kifejezetten az integrátorok szervezésére irányuló pályázat, a másik általános gazdaságfejlesztési pályázat, magába foglalja az önrész, a kamattámogatott hitel felvételét és vissza nem térítendő támogatási részt pályázati kiírástól függően. Emellett három kis összegű támogatást is kiírtunk, itt megismétlődik a két legsikeresebb gépvásárlási pályázat, illetve a többéves ültetvények telepítésére, fejlesztésére is lehet pályázni.” Hatalmas volt az érdeklődés Topolyán is az új pályázati lehetőségek iránt. A termelők szerint nem elegendő a jó termelés, stabil felvásárlói piacra is szükség lenne. Bicskei Elemér, topolyai termelő: „Sokszor bizonytalan a piac, a terményárak alacsonyak.” A két hitelkonstrukciós pályázat elsősorban a nagy-, illetve közepes vállalkozásokat támogatja, annak érdekében, hogy korrekt felvásárlói erőt tudjanak biztosítani a termelők számára, így kialakítva egy termelési vertikumot – ismertette a pályázatok hosszútávú céljait Pásztor István, a VMSZ elnöke. „Megvan az a vállalkozói rétegünk, amelyik alkalmas és hajlamos arra, hogy ilyen típusú, ilyen mértékű, több millió eurós fejlesztésben gondolkodjon, kötelezettséget vállalva a potenciális beszállítók felé, másrészről pedig azt látom, hogy megvan az a rétege a mezőgazdasági termelőknek, most elsősorban a mezőgazdaságról beszélek, akik igénylik, hogy tudják, hogy mit termeljenek, kinek termeljenek és milyen feltételek mellett, ezt a két elemet kívánjuk összecsomagolni, és ez fogja - azt gondolom - előbbre vinni ezt az egész folyamatot.” Pályázni december 15-étől január 31-ig lehet. A dokumentumokat továbbra is a Prosperitati Alapítvány irodáiban adhatják át az érdeklődők. A további részletek a www.prosperitati.rs oldalon olvashatók.
lakossági fórum
Topolya
Kishegyes
Prosperitati
új pályázatok
harmadik kör

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.