Ugrás a tartalomra

A Microsoft hozzájárulhat Vajdaság versenyképességének növeléséhez (videó)

2016.12.08
17:37
Egyetértési nyilatkozatot írt ma alá Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök a Microsoft cég szerbiai és montenegrói kirendeltségének igazgatójával, Željko Vujinovićtyal
Egyetértési nyilatkozatot írt ma alá Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök a Microsoft cég szerbiai és montenegrói kirendeltségének igazgatójával, Željko Vujinovićtyal. A dokumentum Vajdaság és a Microsoft közötti jövőbeli együttműködés formális keretét jelenti, amely közös projekteket és Vajdaság regionális versenyképességének növelését eredményezheti majd. A két fél egyetértett abban, hogy az együttműködés többek között az oktatási rendszer és az e-közigaztasi rendszer fejlesztését is elősegíthetné Vajdaságban. Nyilas Mihály, tartományi kormányalelnök: „Áttekintettünk szinte mindent az elmúlt időszakban, relatív rövid időszakban, hogy milyen területekre lehet ezt kiterjeszteni. Az ő szándékuk megvolt arra, hogy segítenek, akár térítésmentesen is, hiszen erős cégről van szó és érdekük az, hogy egyrészt az oktatásban és minden más területen jelen legyenek Szerbiában. A cégük itt, Belgrádban már évek óta eredményesen működik, és úgy hiszem egyértelmű volt, hogy a tartomány részéről is azonnali nyitottságot mutattunk.”



Vajdaság
Microsoft
versenyképesség

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.