Ugrás a tartalomra

A gazdák is bérbe vehetik az állami földeket, ha jogi személyként vannak bejegyezve

2017.02.14
13:10
Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter szerint az állami földek bérbeadására vonatkozó nyilvános felhívás érvényben van és ezekre pályázhat minden olyan mezőgazdasági termelő, aki jogi személyként van bejegyezve
Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter szerint az állami földek bérbeadására vonatkozó nyilvános felhívás érvényben van és ezekre pályázhat minden olyan mezőgazdasági termelő, aki jogi személyként van bejegyezve. Nedimović kijelentette: nem kell senkinek sem megijednie attól, hogy 30 éves bérleti szerződést kötnek olyan beruházókkal, akik állattenyésztéssel, élelmiszer-feldolgozással vagy megújuló energiaforrásokkal foglalkoznak. A Bánáti Földműves Egyesületek Szövetségének elnöke, Dragan Kleut viszont azt mondja: az állami földek bérbeadására vonatkozó törvényt nem a mezőgazdasági termelők, hanem a nagyvállalatok javára hozták meg. A tárcavezető ugyanakkor kiemelte: a feldolgozóipar és az állattenyésztés serkentése jelentősen fellendítheti a szerbiai mezőgazdaságot. Sok olyan mezőgazdasági termelő is érdeklődik az állami földek iránt, aki szeretne tovább lépni és termékeit fel is dolgozni. Nemcsak külföldi, hanem szerbiai beruházók is jelentkeznek. Feltétel, hogy három év alatt 500 ezer eurót kell befektetniük és minden évben a bevételük 30 százalékát is befektetésre kell fordítaniuk. Az állattenyésztőknek lehetőségük lesz négy, nyolc vagy harminc évre bérbe venniük az állami földeket - emelte ki Nedimović. (Szerbiai RTV)
gazda
termelő
beruházás
bérlés
állami föld
nagyvállalat

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.