Ugrás a tartalomra

1,2 milliárd eurót fordítanak ősztől Horvátország kiépítésére

2017.08.25
14:29
2024.03.19
08:32
Horvátország ősztől egy hatalmas építőhellyé válik, több projekt megvalósítása kezdődik, amelyek értéke összesen közel 9 milliárd kuna, vagyis 1,2 milliárd euró.

Az egyik legfontosabb projekt, hogy közutakkal – horvát területen – összekössék Dubrovnikot az Európai Unió országaival, amit az unió társfinanszírozásával valósítanak meg. Erre a célra több mint négy milliárd kunát fordítanak.

A tervek szerint intenzívebben dolgoznak majd annak a terminálnak a kiépítésén, amely cseppfolyósított földgáz fogadására alkalmas, az észak-horvátországi Krk szigeten.

Fokozzák a munkatempót a Dugo Selo és Kőrös közötti vasútvonal kiépítésén és felújításán, valamint az új vasútvonal kiépítésén a Gradec és Sveti Ivan Žabno közötti szakaszon is.

A fontosabb projektek között szerepel a dubrovniki repülőtéren folytatott beruházások folytatása, és az ömlesztett áru kezeléséhez szükséges terminál kiépítése az eszéki kikötőben. (VajdaságMA)

befektetés
építés
Horvátország

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.