Ugrás a tartalomra

Terrorcselekmény előkészületével is gyanúsítják a budapesti robbantót

2017.08.25
22:28
2024.03.19
08:36
Forrás
MTI
Várhatóan terrorcselekmény előkészületével is meggyanúsítják a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét. Ha P. Lászlót elítéli a bíróság, 20 év helyett akár életfogytig tartó büntetést kaphat.

Ezt a pénteki Magyar Idők napilap írja, mely szerint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken folytatja a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának kihallgatását.

Szikinger István ügyvéd elismerte, hogy védencét folytatólagos kihallgatásra idézték, azonban annak tartalmáról nem tud beszámolni. Simon Richárd, a KNYF helyettes szóvivője nem kívánta kommentálni az értesülést. P. Lászlót eddig előre kitervelten több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsították.

A 24 éves férfi idén február 18-án beismerte, hogy tavaly szeptember 24-én késő este a Teréz körút-Király utca sarkán saját készítésű, szögekkel növelt hatású pokolgéppel támadt egy gyalogos rendőrjárőr párosra, aminek nőtagját életveszélyesen, férfi tagját súlyosan megsebesítette. A rendőrök nyolc hónap után, idén júniusban álltak újra szolgálatba. P. László beismerő vallomása során részletesen beszámolt az előkészületekről, így arról is, hogy az interneten talált leírás alapján állította össze először a robbanóanyagot, majd készítette el a pokolgépet, amit ki is próbált. A tűzszerészek fel nem használt robbanóanyagot találtak elfogása után a nem sokkal korábban vásárolt présházban, ahol a gyanúsított kísérletezett. A Magyar Idők úgy tudja, hogy a terrorcselekmény előkészületének bizonyítását a lefoglalt robbanóanyag és további pokolgépek készítéséhez felhasználható elektronikus alkatrészek alapozhatják meg.

Budapest
robbant
Teréz körút

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.