Ugrás a tartalomra

Még mindig súlyos a német férfi állapota

2014.09.14
14:41
Már jobban van, de még mindig súlyos az állapota annak a német állampolgárnak, akit tegnap támadtak meg Belgrádban
Már jobban van, de még mindig súlyos az állapota annak a német állampolgárnak, akit tegnap támadtak meg Belgrádban. Már szülei is meglátogatták. A 27 éves fiatalember az LGBT közösség jogaival foglalkozó belgrádi nemzetközi konferenciára érkezett, szombaton hajnalban azonban megtámadták. A verekedésben súlyos sérüléseket szenvedett, ezért a Sürgősségi Központba szállították, ahol megműtötték. A szerb rendőrség még aznap elfogta az egyik támadót, majd pedig ma még kettőt őrizetbe vett. Saša Janković köztársasági polgári jogvédő elítélte a német LGBT aktivista elleni támadást, és úgy értékelte, hogy a rendőrség gyorsan és hatékonyan járt el az ügy felderítésekor. (Szerbiai RTV)

Megvertek egy német állampolgárt Belgrádban – az egyik tettes rendőrkézen (videó)

2014. 09. 13, szombat

Éjszaka megtámadtak Belgrádban egy 27 éves német állampolgárt, aki súlyos sérüléseket és agyrázkódást szenvedett. A LGBT szervezetek képviselői felháborodással fogadták a hírt, ezért ma a szerb főváros központjában tiltakozó sétát tartottak. A megmozduláson Heinz Wilhelm belgrádi német nagykövet is részt vett, később pedig a sérültet meg is látogatta a kórházban. Korábban közölte Nebojša Stefanović belügyminiszterrel, hogy nagyon nyugtalanítja a szerb fővárosban történt eset, amelynek körülményei egyelőre nem tisztázottak. Stefanović a legszigorúbban elítélte a támadást és intenzív vizsgálatot rendelt el az ügyben. Ebbe a belgrádi rendőrségen kívül bevonták a bűnügyi rendőrség igazgatóságának munkatársait is. httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Ou8tkLL2tsM Nebojša Stefanović belügyminiszter: „A rendőrség letartóztatott egy gyanúsítottat a három közül. Ő most a rendőrség kezében van. A nyomozás továbbra is folyik. A kihallgatás után kiderül majd, milyen szerepe volt ennek a személynek az egészben, meg tudja-e mondani, kik voltak a többiek, akik részt vettek a verekedésben. Az összes közelben lévő kamerát átnéztük, és remélem, még ma megtudjuk pontosan, hogy mi van ezeken a felvételeken. Az egyiken látni a verekedést. De sajnos, ez az első felvétel, amit megnéztük, nem elég éles ahhoz, hogy a rajta szereplő személyeket azonosíthassuk, mert ez egy közelben lévő vendéglátóipari egység kamerája.”

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.