Ugrás a tartalomra

Előzetesben van az a három személy, akit a német férfi megtámadásával vádolnak

2014.09.16
10:46
Három személyt helyezett előzetes letartóztatásba a belgrádi Felső Bíróság az ügyészség javaslatára
Három személyt helyezett előzetes letartóztatásba a belgrádi Felső Bíróság az ügyészség javaslatára. A letartóztatott személyeket a 27 éves német állampolgárságú D.H. megtámadásával gyanúsítják. Az eset a szerb fővárosban szombatra virradóra történt. Az áldozat még mindig kórházi ápolásra szorul. A gyanú szerint nemzeti, faji és vallási gyűlöletkeltés, valamint súlyos testi sértés bűncselekményét követte el a három letartóztatott személy. A Büntetőtörvénykönyv szerint az első esetben egytől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak, a második esetben pedig a kiszabható szabadságvesztés fél évtől öt év lehet, tartós egészségkárosodáskor akár nyolc évre is elítélhetik őket. (Tanjug)

Előzmény:

Jobban van a Belgrádban megtámadott német állampolgár

2014. 09. 15., hétfő

Valamivel jobban van már az a 27 éves német állampolgár, akit Belgrádban ismeretlenek támadtak meg a hétvégén, szombatra virradóra. Az áldozat súlyos testi sérüléseket és agyrázkódást szenvedett a támadás során. Dušan Jovanović, a Sürgősségi Központ igazgatóhelyettese elmondta, annak ellenére, hogy a beteg jobban van, korai még a teljes gyógyulásról beszélni. A szülők meglátogatták az áldozatot, és haza szeretnék vinni őt Németországba, további gyógykezelésre. A 27 éves német állampolgár azért utazott a szerb fővárosba, hogy részt vegyen a meleg jogokért küzdők összejövetelén. Az őt ért támadást Nebojša Stefanović belügyminiszter is elítélte, a rendőrség pedig időközben három gyanús személyt letartóztatott. (Blic, Tanjug)

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.