Ugrás a tartalomra

Kevesebb a bűncselekmény Nagybecskereken

2017.05.09
15:09
Kevesebb bűncselekmény történt Nagybecskereken, és a bűnüldözési szervek is hatékonyabban végezték feladatukat, mint 2016-ban - derült ki a helyi hatóság jelentéséből, amely az év első három hónapjára vonatkozik
Kevesebb bűncselekmény történt Nagybecskereken, és a bűnüldözési szervek is hatékonyabban végezték feladatukat, mint 2016-ban - derült ki a helyi hatóság jelentéséből, amely az év első három hónapjára vonatkozik. A statisztika szerint a bánáti városban januártól áprilisig 829 bűncselekmény történt, ez 26 százalékkal kevesebb a tavalyi 1123-nál. A lopások száma is csökkent, a tavalyi 374 esethez képes az ide év első három hónapjában csak 249 esetben riasztották a rend őreit. Hasonló a helyzet a rablások számának csökkenésében is. A tavalyi 212 eset után januártól áprilisig 116 ilyen esetet jelentettek. 32 személy tartóztattak le és 31 személy vettek őrizetbe. Az első negyedéveben a rendőrség a kábítószerterjesztők ellen is sikeresen lépett fel, 400 gramm tudatmódosító szert foglalt le. 13 esetben, 16 személy ellen emeltek vádat cigaretta és dohánytermékek jogtalan terjesztése miatt, mintegy 8 millió dinár értékben. A vizsgált időszakban gyilkosság nem történt Nagybecskereken.
rendőrség
Nagybecskerek
bűncselekmény

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.