Ugrás a tartalomra

Az első Drupal Meetup Palicson

2017.09.02
21:08
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Weboldalak fejlesztéséről hallhattak előadásokat Palicson az érdeklődők. Európa több városa után ugyanis Vajdaság északi pontján is megtartották az első Drupal Meetupot.

A Drupal nyílt forráskódú tartalomkezelő technológia 2001-ben kezdte meg működését. A rendszer azóta nagyon sokat fejlődött, és széles körben használt tartalomkezelővé vált. Most egynapos rendezvény keretében ismertették az érdeklődőkkel a részleteket.

Érdekes témák, szórakoztató előadások, barátkozás, tapasztalatcsere - nagyjából így lehetne összefoglalni a Drupal Meetupokat. Koza Andor, előadó: „Az első, az nagyon szakmai volt. Az a fejlesztői környezetet foglalta magába. Ezt tényleg csak azok, akik nagyon benne vannak a webfejlesztésben, azok tudták értékelni. Most viszont volt egy előadás, ami az okoseszközöket köti össze az interneten keresztül különböző technológiával, többek között a drupallal, amiről az egész konferencia is szól. És akkor itt most a laikusoknak is érdekesebb volt az, hogy lehet egy-két gombnyomással egy weblapról ledeket ki-be kapcsolni, vagy vizet elindítani.”

Drupal
Meetup
koza andor

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.