Ugrás a tartalomra

Palacsintafesztivál Tamásfalván (videó)

2017.04.30
08:30
Több, mint ezer palacsintát sütöttek szombaton a tamásfalvi Kultúrotthonban megrendezett Palacsintafesztiválon
Több, mint ezer palacsintát sütöttek szombaton a tamásfalvi Kultúrotthonban megrendezett Palacsintafesztiválon. A falunap és a templombúcsú mellett ez a félezer lakosú határ menti bánáti település legnagyobb rendezvénye. Magyarcsernyéről, Kisoroszról, Magyarittabéről, Tordáról, Tóbáról, Aleksandrovoról és a magyarországi Hosszúhetényből érkeztek palacsinta-sütő csapatok Tamásfalvára. Az eső sem ronthatta el a jó hangulatot. Csordás Orsolya, Tamásfalva : „Otthon szoktam csinálni anyukámmal elég gyakran palacsintát. Itt is csináltunk és több mint a fele odaégett. De azért meg vagyok elégedve, és talán jövőre jobban fog sikerülni.”



A rendezvényt a Széchenyi István Magyar Művelődési Egyesület szervezte. Szarka Edit, elnök, Széchenyi István MME, Tamásfalva: „Mindannyian nagyon szeretjük a palacsintát, és gondolom, hogy idősek és fiatalok egyaránt nagyon szívesen fogyasztják. Ezért választottuk ezt a rendezvényt. A célja pedig az, hogy közösen szórakozzunk, találkozzunk.” palacsintafesztival-S A magyarországi Hosszúhetény Tamásfalva testvértelepülése. Csapatuk nemzeti színű palacsintát sütött. Sterc József, Hosszúhetény, Magyarország: „Nem festékkel kezdődött, hanem vörösborral. Mert ugye a férfi az miért van? Vörösborral. Megcsináltam a fölsőjét, mondom, az aljára valamit keressünk. Próbáltuk a spenótot, de aztán maradt az ételszínezék és akkor így összehoztuk ezt a nemzeti színű zászlót.” palacsintafesztival2-S Újszentes Temesvár külvárosa, ahol több mint kétezer magyar él. Rendszeres vendégei a Bánát innenső oldalán megrendezésre kerülő művelődési és gasztronómiai rendezvényeknek. Bálint József. Újszentes, Románia: „Az újszentesi szép korúakkal érkeztünk, egy énekcsapattal, egy énekes csoporttal. Egyet jót nótázunk és reméljük az itteniek is bekapcsolódnak a nótáinkba és akár mikor jó szívvel jövünk erre - és önöket is várjuk mifelénk.” Képzőművészeti kiállítást is láthattak a vendégek, bemutatták a palacsintatésztából készített süteményeket. Nem maradt el a művelődési műsor és a bál sem.
Tamásfalva
palacsintafesztivál

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.