Ugrás a tartalomra

Megvan a miniszterjelöltek névsora

2012.07.22
18:09
A Szerbiai Szocialista Párt és a Szerb Haladó Párt is elnökségi ülést tartott, ahol döntés született a pártok lehetséges minisztereiről
A Szerbiai Szocialista Párt és a Szerb Haladó Párt is elnökségi ülést tartott, ahol döntés született a pártok lehetséges minisztereiről. A haladók a honvédelmi miniszteri és az első miniszterelnök-helyettesi posztra Aleksandar Vučićot, a párt megbízott elnökét jelölik, aki az ülés után elmondta: a párt nem csak része, hanem meghajtóereje is az alakuló kormánynak. A Szerbiai Szocialista Párt a miniszterelnöki szék várományosát, Ivica Dačićot jelölte a belügyminiszteri posztra.



A Szerb Haladó Párt gyűlésén bejelentették: a külügyminiszter Mrkić Milan, az Igazságügyi Minisztérium vezetője pedig Nikola Selaković lehet. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium élén Goran Knežević állhat. Az energetikai, fejlesztési és környezetvédelmi kérdésekért Zorana Mihajlović felelhet. A művelődéssel, tájékoztatássál és a diaszporával Borislav Petkovićot, a bányászattal és területrenedezéssel Milan Bačevićet bízhatják meg. Az ifjúsági és sportminiszteri poszt várományosa Alisa Marić. Nebojša Stefanović pártalelnököt jelöli a Szerb Haladó Párt a házelnöki posztra a parlamentben – nyilatkozta Aleksandar Vučić, az SZHP megbízott elnöke. A haladók a parlament titkárának Jana Ljubičićot jelölnék. Vučić szerint Jorgovanka Tabaković, a párt egyik alelnöke a kormányban fontos pozíciót fog betölteni, azonban nem árult el a részleteket. Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke az ülés után kitért arra is, hogy az új kormányban párttól és politikai meggyőződéstől függetlenül mindenki egyenrangú lesz. Senki sem kap politikai védelmet. A Szerbiai Szocialista Párt elnökségi ülésén a miniszterelnöki szék várományosaként Ivica Dačićot jelölték a belügyminisztéri posztra. Az oktatási-, tudományügyi és technológiai fejlesztési kérdések kezelésével Žarko Obradovićot, a közlekedéssel Milutin Mrkonjićot, az egészségügy irányításával pedig Slavica Đukić Dejanovićot bíznák meg. A munkaügyi és szociálpolitikai miniszter Jovan Krkobabić lehet. Ivica Dačić szerint az, hogy az SZSZP 12 év után újra miniszterelnököt adhat az országnak, hatalmas kihívás elé állítja a párt vezetőit.
miniszterek
új szerb kormány

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.