Ugrás a tartalomra

Gotovina hazahívja a szerbeket

2012.11.19
11:44
„Az elvándorolt szerbeknek vissza kell térniük otthonaikba
„Az elvándorolt szerbeknek vissza kell térniük otthonaikba. Horvátország pont annyira az ő hazájuk, mint az enyém” - nyilatkozta Ante Gotovina. A Vihar hadműveletet vezető horvát tábornokot a napokban mentette fel a hágai Nemzetközi Törvényszék emberiesség elleni bűncselekmény vádja alól. Gotovina az ítéletet követően azt nyilatkozta: „Háború volt, de ez már a múlté. Intézmények feladata vizsgálni azt, hogy mi történt, nekünk pedig a jövőre kell összpontosítanunk.” Arra a kérdésre, hogy volt-e Hágában szerb barátja, az ex-tábornok azt nyilatkozta: „A barátságot építeni kell. Nekünk ott együtt kellett élnünk, és ehhez tartottuk magunkat.” (Tanjug, Kurir)

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.