Ugrás a tartalomra

Szarajevóba látogatott a szerb államfő

2017.09.07
18:01
2017.10.04
12:33
Forrás
Szerbiai RTV, fotó: Tanjug
Szarajevóba látogatott ma Alaksandar Vučić. A szerb államfő kiemelte, Bosznia és Hercegovina barátként tekinthet Szerbiára.

Szarajevóba látogatott ma Alaksandar Vučić. A bosnyák főváros repülőterén a szerb államfőt elsőként Igor Crnadak boszniai külügyminiszter, valamint Abdulah Skaka szarajevói polgármester fogadta. Ezt követően Bosznia és Hercegovina elnökségek székhelye előtt katonai tiszteletadás mellett Dragan Čović, a boszniai államelnökség soros horvát elnöke köszöntötte Alaksandar Vučićot. A ceremónián Bakir Izetbegović és Mladen Ivanić, az államelnökség bosnyák és szerb tagja is részt vett.

A szerb államfő kiemelte, Bosznia és Hercegovina barátként tekinthet Szerbiára. Alaksandar Vučić mellett Zorana Mihajlović és Rasim Ljajić kormányalelnökök is Szarajevóba utaztak, ahol az előzetes tervek szerint két napot töltenek majd el. A szerb államfő legutóbb hat évvel ezelőtt járt hivatalos úton Bosznia és Hercegovinában.

államfő
Szarajevó

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.