Ugrás a tartalomra

Messze a szerbiai-koszovói egyezségtől

2013.03.17
13:33
Szerbia nem hátrálhat tovább
Szerbia nem hátrálhat tovább. Ha Prishtina nem ad a szerb községeknek végrehajtói hatalmat, akkor nagyon messze kerülünk az egyezségtől - jelentette ki Ivica Dačić szerb kormányfő. Mint elmondta: a médiában keringő egyezmény-tervezet nem eredeti. Csaknem szenzációnak hatott az a tervezet, amelyet tegnap hoztak nyilvánosságra a szerb médiumok. Ha a dokumentum eredeti, akkor az a Belgrád és Prishtina közötti egyezmény vázlata. A szöveg szerint az észak-koszovói szerb településekből egy úgynevezett európai régiót alakítanának ki, amelynek lennének külön igazságszolgáltatási jogai, de mindez teljesen a koszovói rendszeren belül. Ivica Dačić szerb kormányfő szerint a dokumentum nem eredeti. „Ez a papír egyik egyeztetésnek és tárgyalásnak sem volt tárgya, amelyek eddig voltak.”



Ivica Dačić szerint Hashim Thaci koszovói kormányfőnek engednie kell. Hangsúlyozta: édeskevés az a kisebbségi jog, hogy a koszovói szerbek újságokat és könyveket adhatnak ki. Szerbia továbbra is kitart amellett, hogy a szerb települések végrehajtói hatalmat kapjanak. „Nekünk nincs többé hova hátrálnunk. Ahogy a mi nemzetünk mondaná: kutyaszorítóba jutottunk. Nincs hova hátrálni. Mi nem hazudunk, nem alkudozunk, csak nyíltan megmondjuk. Emiatt az egyezség lehetséges, de még messze vagyunk tőle.” Ivica Dačić és Hashim Thaci tárgyalássorozata március 20-án szerdán folytatódik Brüsszelben.

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.