Ugrás a tartalomra

Borítékolt miniszteri lemondások

2013.07.20
20:20
A Szerb Haladó Párt miniszterei borítékolták már a lemondásukat
A Szerb Haladó Párt miniszterei borítékolták már a lemondásukat. A pártnak kell eldöntenie, ki marad meg jelenlegi posztján a szerbiai kormány átalakítása után – jelentette ki Bratislav Petković kulturális miniszter. A politikus leszögezte, minisztériuma komoly eredményeket ért el, amelyek láthatóak és mérhetőek, illetve az elmondottak „nem üres szavak”. Azt nyilatkozta, „nem miniszterként született”, leváltása pedig semmit sem változtatna életében azon kívül, hogy kevesebb kötelezettségvállalásra kényszerülne, de úgy gondolja, „sok befejezetlen munkájuk van”. „Megkezdtük az intézmények állapotának a rendezését, és még sok tennivaló van” – hangsúlyozta Petković, majd hozzátette, bárkinek, aki a helyére kerül, „legalább hat hónapra lesz szüksége, hogy utolérje magát a minisztériumban.”  (Vajdaság Ma)

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.