Ugrás a tartalomra

Délvidéki kastélyokat ismerhetnek meg magyarországi és vajdasági diákok

2017.09.08
23:34
2024.03.19
08:32
Magyarországi és vajdasági diákok ismerkednek a napokban a vajdasági Dunđerski-kastélyokkal.

Az Épített örökségünk – Délvidéki kastélyok címmel megszervezett szakmai tábor résztvevői ma az óbecsei, holnap pedig a kölpényi és a dunacsébi kastélyokat látogatják meg.

Készülnek a rajzok az Óbecse határában lévő Dunđerski-kastélyról. Az Épített örökségünk – Délvidéki kastélyok elnevezésű szakmai tábor 35 magyarországi és vajdasági résztvevője közül többen is visszajáró résztvevői ennek az eseménynek. Halász Dóra olyan technikákat sajátított el itt, amelyeket az egyetemi tanulmányai során is sikeresen alkalmazott. Halász Dóra, építészmérnök hallgató, Budapest: „Az egyetemen most negyedéves hallgató vagyok, végeztem az összes rajzzal, szerencsére elsőre sikerült. Szerintem ez annak köszönhető, hogy olyan technikákat tudtam használni, amivel egy rajz különlegessé tehető.”

Az idén a táborozók a Dunđerski család óbecsei, kölpényi és dunacsébi kastélyait örökítik meg rajzaikkal, de a történetükkel is megismerkednek. Az első világháborút követő években épült óbecsei birtokon a szállodaként működő kastély mellett lovarda, kápolna és park is van. Nagy Tibor, történész: „A Dunđerskik olyan értelemben jól jártak, hogy az ő kastélyaik megmaradtak, igaz, hogy más formában, de gyakorlatilag nagyon szépen látszik az, hogy az az életpálya, amit befutott ez a család, hova vezetett, mit hagyott maga után és az utódok ezt valamilyen formában élvezni, hasznosítani tudják.”

Az idén 7. alkalommal szervezték meg ezt a szakmai tábort. A résztvevők minden évben más kastélyokhoz látogatnak el. De Negri Ibolya, elnök, Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete: „A célunk az, hogy a diákok megismerjék azt a korszakot és építészetet, amely a 18-19. században volt, illetve azt a világot, amelyet éltek annak idején az őseink. Ez egy kutatótábor, tehát megismerik a múltat, de foglalkoznak manuális munkával is.”

A programot az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete és a budapesti Porta Speciosa szervezte meg a Magyar Művészeti Akadémia és a Tartományi Oktatási Titkárság támogatásával.

Dunđerski kastélyok
Épített örökségünk – Délvidéki kastélyok
szakmai tábor

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.