Ugrás a tartalomra

Ostromállapot közepette tartották a G20-csúcs nyitónapját

2017.07.08
07:54
2024.03.19
08:50
A tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 197 rendőr megsebesült.

Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 197 rendőr megsebesült. Tüntetők ezrei vonultak az utcákra, hogy megakadályozzák a küldötteket abban, hogy eljussanak a találkozó színhelyére. A hatóságok páncélozott járművekkel tolták félre a szélsőbaloldali aktivisták által emelt, égő barikádokat.

Kora este a tiltakozók az Elbphilharmonie épülete felé vonultak, hogy megzavarják a 20 ország vezetőinek a város új koncertpalotájában tervezett esti programját, és megpróbáltak behatolni a tüntetők elől lezárt területre. Itt a rendőrség vízágyúkat vetett be, hogy visszaszorítsa a tömeget, míg a tiltakozók gépkocsikat gyújtottak fel, palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket. A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgban más német tartományokból és külföldről. A német egységek munkáját osztrák rendőrök mellett hollandok is támogatják, de a súlyos zavargások miatt pénteken további erősítést kértek. Angela Merkel elítélte és elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot. Hozzátette: megérti a békés tüntetéseket, de az erőszakos tiltakozások emberéleteket veszélyeztetnek. (MTI, fotó: Tanjug, dpa via AP, AP Photo)

Hamburg
G20-csúcstalálkozó
tüntetés

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.