Ugrás a tartalomra

Csökkent a diákbűnözés Újvidéken

2017.09.14
22:23
2024.03.19
08:36
A 2016/17-es iskolaévben 192 bűncselekményt regisztráltak Újvidék területén az általános és középiskolákban és környékén, ami 32-vel kevesebb, mint a korábbi években.

Ez derült ki Újvidék Város Képviselő-testületének iskolán belüli erőszak elleni koordinációs testülete mai gyűlésén. A testület szervezésében az elmúlt iskolaévben több, mint száz előadást tartottak az iskolákban, amelyeken különböző biztonsági kérdéseket vitattak meg a diákokkal. Ezt a tevékenységet az idén is folytatják - hangzott el a gyűlésen.

Emellett az újvidéki önkormányzat 10 millió dinárt különített el a városi költségvetésből otthoni felhasználású drogtesztekre, amelyeket a következő két hétben osztanak majd ki a hetedikes és nyolcadikos általános iskolás diákok valamint a középiskolás diákok szüleinek.

Dejan Drobnjak, újvidéki rendőrfőkapitány: „Főleg birtoklási jellegű bűncselekmények történnek. Tehát súlyos lopások, valamint mások tulajdonának a megkárosítása, illetve tönkretétele. 100-nál is több ilyen jellegű bűncselekményt regisztráltunk ebben az iskolaévben, ami az összes bűncselekmény több, mint felét teszi ki. Ami a rendbontásokat illeti, szintén csökkent a szabálysértések száma. Az idei iskolaévben eddig 35 rendbontás történt, míg az előző iskolaévekben ugyanebben az időszakban 68 szabálysértést regisztráltunk.”

diák
bűnözés
erőszak
bűncselekmény
rendőr
Újvidék

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.