Ugrás a tartalomra

Önkéntesek takarítottak Palicson

2017.09.15
14:58
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Palicson pénteken önkéntes munkaakciót tartottak. A Palics Helyi Közösség szervezte, és mintegy 50 ember vett részt, főként nyugdíjasok. Lelkesen takarították Palics utcáit, tereit, parkjait.

Szemétszedés, avarseprés, zsákolás, konténerek. Aki pénteken Palicson járt, szorgos embereket láthatott mindenhol. Főként nyugdíjasok vettek részt az őszi nagytakarításon Palicson. Bezdán Károly, Palics: „Véletlen erre jártam, mivel a múlt héten lettem műtve, nem bírok ebben az akcióban részt venni. De látom, a nyugdíjas társaim olyan ügyesek, mint a hangyák.”

A palicsi nyugdíjas polgárok buzgón takarítják a város utcáit. Remélik, a következő munkaakcióban több fiatal is részt vesz majd. Palicson sok turista megfordul, ezért a lakosoknak szívügyük, hogy rendezett környezet fogadja az idelátogatókat. 8-10 köbméternyi szemetet szednek össze egy-egy ilyen alkalommal. Vörös Árpád, tanácselnök, Palics HK: „ Ez igazából folytatása egy 10 éves tradíciónak, tehát évente kétszer, egy tavaszi és egy őszi takarítást szoktunk tartani. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert nyilvánvalóan a város anyagi helyzete miatt nem tud elég takarítási akciót, illetve takarítást szervezni.”

A szervezők elmondták, hogy a hétvégén zajló Palicsi Szüreti Napok miatt tették péntekre a munkaakciót. Az önkéntesek 9 órakor kezdtek neki a tisztításnak, amely után finom ebéd várta őket.

munkaakció
takarítás

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.