Ugrás a tartalomra

Bosznia-Hercegovina beadta fellebbezési kérelmét a Szerbia elleni perben

2017.02.23
15:45
Csütörtök délután három órakor Sakib Softić Bosznia hágai ügynöke átadta Bosznia-Hercegovina kérvényét, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság vizsgálja felül a népirtásról szóló Szerbia elleni perben született határozatát
Csütörtök délután három órakor Sakib Softić Bosznia hágai ügynöke átadta Bosznia-Hercegovina kérvényét, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság vizsgálja felül a népirtásról szóló Szerbia elleni perben született határozatát. A kérvényt és az új bizonyítékokat több éves munkával egy szakértői csoport készítette elő. Az ügyben a törvényszék 10 éve hozott döntést, erre pedig 2017. február 26-ig lehet fellebbezést benyújtani. Már a bejelentés is nagy port kavart, mivel ez a döntés a politikusok szerint hatással lehet a régióban kialakult helyzetre. A kérvény átadása a boszniai politikai vezetők között is vitát keltett, ezért Mladen Ivanić, Bosznia-Hercegovina Elnökségének soros elnöke csütörtökre rendkívüli ülést hívott össze. Korábban: 2017.02.23. Bosznia és Hercegovina elnöksége ma döntött volna arról, hogy átadják-e hágai Nemzetközi Bíróságnak azt a kérvényt, amely alapján a törvényszék felülvizsgálná a népirtásról szóló Szerbia elleni perben született határozatát. Az ülésen a boszniai szerbek, bosnyákok és horvátok képviselői is megjelentek, azonban nem született döntés, mivel Bakir Izetbegović még azelőtt távozott, hogy erről szavaztak volna. Mladen Ivanić Bosznia és Hercegovina elnökségének soros elnöke az ülés után hangsúlyozta, Izetbegović lépése ellehetetlenítette a voksolást, mivel az felülbírálta volna az elnökség 2004. október 4-ei döntését. Bakir Izetbegović a mai ülést feleslegesnek nevezte és hangsúlyozta, hogy a per felülvizsgálata nem rontja a régióban kialakult helyzetet. (Tanjug, Szerbiai RTV, kép: FoNet)
Bosznia-Hercegovina
háborús bűnök
népirtás
Szerbia elleni per
fellebbezés

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.