Ugrás a tartalomra

Pásztor Bálint: Felelőtlenség dátumot ígérni az uniós csatlakozás kapcsán

2017.05.09
11:39
Szerbiának érdeke, hogy az Európai Unió összes tagállamával jó viszonyt ápoljon, hiszen az ország eurointegrációja kizárólag akkor lehet sikeres, ha számíthat a szövetségeseinek és az EU tagországainak a támogatására – nyilatkozta Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában
Szerbiának érdeke, hogy az Európai Unió összes tagállamával jó viszonyt ápoljon, hiszen az ország eurointegrációja kizárólag akkor lehet sikeres, ha számíthat a szövetségeseinek és az EU tagországainak a támogatására – nyilatkozta Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. A Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Pártja köztársasági frakcióvezetője elmondta: Belgrád és Brüsszel között a folyamatos párbeszéd ellenére a vártnál lassabban halad az integrációs folyamat. Ennek ellenére az előttünk álló években fog megmutatkozni, hogy Szerbia mennyire képes felzárkózni az unió államaihoz, hiszen azokkal a lehetőségekkel, amiket most kiharcol az ország, gazdálkodhat az elkövetkező időszakban is - tette hozzá a politikus. Pásztor Bálint, köztársasági frakcióvezető, VMSZ-DCSP: „Jó tíz évvel ezelőtt az akkor kormányon lévők felelőtlen ígéreteket tettek. Ennek következtében csalódtak az emberek. A vajdasági magyarok is, meg mások is, mert azt ígérték nekik, hogy már 2004-ben, 2008-ban, 2010-ben és így tovább az Európai Unió teljes jogú tagjává válhat Szerbia, de mindig tolódott ez a dátum. Ebben a témában a legfelelőtlenebb hozzáállás az, ha az ember megpróbál dátumot mondani. Nem is lehetséges ez, hiszen ez nagyon sok mindentől függ. Az biztos, hogy az elkövetkező évek is a felzárkózásról fognak szólni.”
uniós csatlakozás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.