Ugrás a tartalomra

A szocialisták támogatják Brnabićot (videó)

2017.06.18
15:10
A Szerbiai Szocialista Párt támogatja Ana Brnabić jelöltségét a miniszterelnöki posztra - mondta ma a szocialisták elnöke a párt elnökségi ülése után
A Szerbiai Szocialista Párt támogatja Ana Brnabić jelöltségét a miniszterelnöki posztra - mondta ma a szocialisták elnöke a párt elnökségi ülése után. Ivica Dačić arról is beszélt, hogy tárgyalni fognak koalíciós partnerükkel, az Egységes Szerbiával, ugyanis az a párt nem kívánja támogatni Aleksandar Vučić kormányfőjelöltjét. Dačić hangsúlyozta, a párton belül egyetértettek abban, hogy jó döntés volt támogatni a közös elnökjelöltet, ugyanis hatalmas győzelmet arattak a választásokon, és a koalíciós együttműködést továbbra is folytatni kívánják. Hozzátette, arra számít, hogy négy miniszteri posztot kap a pártja. (kép: Tanjug) Ivica Dačić, elnök, Szerbiai Szocialista Párt: „Slavica Đukić Dejanovićról és Aleksandar Antićról van szó. Emellett Branko Ružićot javasoljuk az államigazgatási és helyi önkormányzati miniszteri posztra, valamint én maradnék az első miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter. Persze, amennyiben módosítják minisztériumokról szóló törvényt, és amennyiben megalakítják a környezetvédelmi minisztériumot, mi érdeklődünk ezen tárca iránt.”



támogatás
Ivica Dačić
SZSZP
kormányfő
szocialisták

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.