Ugrás a tartalomra

Hatalmas siker: leszállt a Marson a Curiosity

2012.08.06
13:08
Sikeresen leszállt a Mars felszínére hétfőn a Curiosity (Kíváncsiság) Mars-járó – jelentette be az amerikai űrhivatal
Sikeresen leszállt a Mars felszínére hétfőn a Curiosity (Kíváncsiság) Mars-járó – jelentette be az amerikai űrhivatal. Az élet nyomait kutatja az amerikai szerkezet. A kaliforniai Pasadenában, a NASA bolygókutató részlegében, megerősítették, hogy a robot greenwichi idő (Greenwich Mean Time) szerint 5 óra 31 perckor – közép-európai idő szerint 7 óra 31 perckor – landolt. A robot leszállóhelye – a Gale-kráter – közvetlen környezetében azt vizsgálja majd, hogy létezhettek-e a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. A Curiosity a tervek szerint két évig kutat majd az élet nyomai után a Marson. Ez a legdrágább és műszakilag a legkifinomultabb vállalkozás, amelyet a Mars kutatására elterveztek. A NASA szakértői szerint az egész műveletet nagy pontossággal hajtották végre. A Curiosity már elküldte a Földre az első képeket. A Mars-járó 2011. november 26-án startolt a Földről. Ez volt az amerikai űrhivatal által végrehajtott hetedik sikeres landolás a Marson. (MTI)
Mars
landolás
Curiosity

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.