Ugrás a tartalomra

Vajdasági Magyar Amatőr- és Diákszínjátszók Tábora Zentán

2017.07.10
19:50
2017.10.04
12:04
Vasárnap megkezdődött a 10. Vajdasági Magyar Amatőr- és Diákszínjátszók Tábora a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium épületében.

Az egy hetes foglalkozássorozatra idén 45-en jelentkeztek. A legtöbb jelentkező már nem először vesz részt a táborban. László Roland, résztvevő: „Én már harmadjára vagyok itt. Akkor még ismerősökön keresztül, de egyébként nagyon régóta foglalkoztat a színészet, meg foglalkozom is vele, és ez volt az ok.”

Dimitrov Nikoletta, résztvevő: „A MadT-tábor egy életérzés. Nagyon szeretek ide eljönni, mert egy kikapcsolódás. Közben nagyon nehéz, vagyis fárasztó munka folyik, de végig élvezem, és egy pillanatra sem gondolkodom el azon, hogy haza akarok menni.”


A szervezők elmondták, fontosnak tartják, hogy neves szakembereket kérjenek fel oktatónak, akiktől tanulni lehet. Ezért is örülnek, hogy Hernyák György is elfogadta a felkérést, aki a rendezői csoportot vezeti. „Hát, mi kísérletezni fogunk egy picikét. Minden színházi előadás valami módon egy kísérlet. A következőt fogjuk csinálni: úgy döntöttem, hogy nem egy kész drámával fogunk foglalkozni. Hanem mi írunk egy drámát. Mindenki mond egy mondatot, és ebből készül 7 előadás.”

A szervezők elmondták, minden egyes résztvevőért meg kell küzdeni. Sutus Áron, elnök, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség: „De olyan értelemben is, hogy az információ eljuttatás újabb módozatát meg kell találni. A személyes megkeresés, természetesen, a legcélravezetőbb, de olyan módon, hogy pedagógusoknál, művelődési egyesületi vezetőknél, színházi csoport vezetőknél érdeklődünk, hogy kit ajánlanak, és azután megpróbáljuk személyesen megkeresni. Sokan így szereznek tudomást a táborról. Idén mindössze 45-en vesznek részt.”

Az egy hetes foglalkozást gálaműsor zárja, amelyet ingyenesen tekinthet meg minden érdeklődő vasárnap délután a zentai Művelődési Ház színháztermében. A tábort a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közösen szervezte.

színjátsás
tábor
diákok
amatőr színészek

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.