Ugrás a tartalomra

A magyar népmese napját ünnepelték a gyerekek Szabadkán

2017.09.29
12:05
2024.03.19
08:51
Forrás
Pannon RTV
Mesével emlékeztek Benedek Elekre a Szabadkai Városi Könyvtárban.

A Vajdaságban is megünneplik Benedek Elek születésnapját, ezzel együtt pedig a magyar népmese napját. Szabadkán már ma színes programokkal várták a helyi általános iskolás diákokat, akik egyebek mellett a népmesén alapuló vetélkedőkben is összemérhették tudásukat. A Szabadkai Városi Könyvtárban azonban nemcsak a magyar népmese napján, hanem egész évben várják az olvasni vágyó fiatalokat.

Szeptember 30-a a magyar népmese napja. Ez alkalomból tartottak játékos vetélkedőt a Szabadkai Városi Könyvtárban, öt iskola diákjainak részvételével. Szkocsovszki Dávid, tanuló, Október 10. Általános Iskola, Szabadka: „Szeretem a népmeséket és a Csillagszemű juhász a kedvencem.”

Kúti Lili, tanuló, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szabadka: „Igazából nincs kedvencem, mindegyik népmesét szeretem, mert izgalmasak és mindig jó a végük.”

 

A diákok játékos formában elevenítették fel a magyar népmesékről szerzett ismereteket, s nem csak a tudásukat, de az ügyességüket is kipróbálhatták, úgy, ahogyan a mesehősök is a népmesékben leküzdik az akadályokat, amelyek útjukba kerülnek. Nyers Bakó Lea, tanuló, Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka: „Nekem végül is tetszett az egész. Vannak csapatok és feladatokat kell kitalálni minden mezőn, például activity, illetve meg kell keresni a páromat, a mesékből a szereplőket vagy a mese címéhez kapcsolódó szereplőt.”

Ez volt a tizedik alkalom, hogy megszervezte a játékos vetélkedőt a Szabadkai Városi Könyvtár a magyar népmese napja alkalmából. Omerović Heléna, tájékoztató könyvtáros, Szabadkai Városi Könyvtár: „A magyar népmese napjára készülve, Benedek Elek születésnapjára emlékezve egy játékos vetélkedőt szervezünk a gyerekeknek, amelyen általános iskolás gyerekek, konkrétan most negyedikesek vesznek részt, öt iskolából. Minden évben próbálunk arra törekedni, hogy más-más iskolából hívjunk meg gyerekeket.”

Az idén öt szabadkai iskola vett részt az eseményen, az Október 10., a Jovan Jovanović Zmaj, a Széchenyi István, a Jovan Mikić és a Kizúr István Általános Iskola. Minden intézményből négy tanuló érkezett a rendezvényre.     

magyar népmese napja
Szabadkai Városi Könyvtár
Benedek Elek

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.