Ugrás a tartalomra

A felháborodás ellenére kifizetik a vízlecsapolási illetéket (videó)

2016.12.02
11:30
Továbbra is nagy a felháborodás a polgárok körében a vízlecsapolási illeték miatt
Továbbra is nagy a felháborodás a polgárok körében a vízlecsapolási illeték miatt. A szerbiai Adóhivatal szabadkai fiókjában kígyóznak a sorok, sokan tesznek panaszt, végül szinte mindenki fizet. A számla felső részén szerepel a kiküldés napja. A dátum másnapjától számítják a 15 napos, kamatmentes fizetési határidőt. A vízügyi törvény 2012-es módosítása szerint mezőgazdasági földekre, legelőkre, erdőkre és a telkek azon részére fizetünk lecsapolási illetéket, amelyek nincsenek beépítve. Tavaly a 2013-as és 2014-es, idén pedig a tavalyi és az idei évre küldték a számlákat. A szabadkai polgári jogvédő irodájába befutó panaszok alapján az illeték összege néhány száz dinártól akár több tízezer dinárig is terjedhet. Tóth Szalai Erika, szabadkai ombudsmanhelyettes: „A leggyakoribb panaszok két csoportra oszthatók. Az egyik a kötelezettel kapcsolatos, például elhunyt a kötelezett, eltulajdonította az ingatlanát, ilyen esetekben szintén panaszt lehet emelni, azzal, hogy bizonyítani kell hivatalos dokumentummal. Ha elhunyt az illető, akkor halotti anyakönyvi kivonattal bizonyítjuk, ha eltulajdonította, akkor viszont hitelesített adásvételi szerződéssel. Az ingatlanra vonatkozó hibák a földterület nagyságára vonatkoznak vagy pedig annak a rendeltetésére.” vlcsnap-2016-12-02-11h26m18s208 Gyakran megesik, hogy az építkezési vagy a mezőgazdasági terület nincs pontosan meghatározva. Családi ház esetében az udvarban található ház területét a teljes telekterületből ki kell vonni és csak erre a részre vonatkozhat a lecsapolási illeték. Földterületek esetében kataszteri jövedelemhez kötött az illeték nagysága. Fontos az, hogy melyik kataszteri községhez tartozik. vlcsnap-2016-12-02-11h27m50s37 Terézia néni több mint egyhavi nyugdíját fizette be a lecsapolásra. „Van tíz hold földem és kaptam 23 és fél ezret.”



Tömbházban lakók is kaptak lecsapolási illetéket, a nyugdíjas Pista bácsi is. „Megkaptuk az ötezer dináros segélyt és utána másnap mindjárt megkaptuk a vízlevezetési költségeket.” Panasszal lehet élni a földhivatali birtoklap felmutatásával. Viszont, ha a társasháznak van udvara, akkor bizony fizetni kell. A vízlecsapolási illetékre vonatkozó panaszaikat a polgárok az Adóhivatal szabadkai kirendeltségében az egyes és kettes számú tolóablaknál adhatják át, írásban, 800 dinár befizetése után. János bácsi 52 éve él külföldön. Minden évben, amikor hazajön, újabbnál újabb meglepetésszámlák várják. Most kifizette az illetéket, de földjét novemberben elajándékozta és átíratta másra. A számlával kapcsolatban őt más is bosszantja. „Elsősorban nem írják ki latin betűkkel, hanem kockákkal, én a kockabetűket nem tanultam.” A mezőgazdasági termelők szerint itt nem lecsapolni, hanem éppen ellenkezőleg, öntözni kell a földeket. Tóth Szalai Erika, szabadkai ombudsmanhelyettes: „A Vajdaság területén begyűjtött lecsapolási illetéket Vajdaság területén kell felhasználni. Sajnos nem minden régió egyformán érintett, vagy inkább hála Istennek, a vízkárokat illetően. Ezt a Vízgazdálkodási Közvállalat osztja be, tehát itt kanálisrendszereket, gátrendszereket építenek.” Kérvényezhető az illeték részletfizetése is.
ombudsman
panasz
adóhivatal
lecsapolási illeték
jogvédő

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 07:43

Ma van Đurđevdan

A Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.