Ugrás a tartalomra

Elhunyt Tóth János Magyarország nyugalmazott belgrádi nagykövete

2017.04.01
10:53
Elhunyt Tóth János Magyarország nyugalmazott belgrádi nagykövete
Elhunyt Tóth János Magyarország nyugalmazott belgrádi nagykövete. 1945. május 18-án született Pestszenterzsébeten. 1967-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán. Több országban dolgozott nagykövetként. Magyarország belgrádi külképviseletét 1996 és 2000 között vezette, majd Bosznia-Hercegovinában a főbiztos bihaći irodájának vezetője volt. Józsa László a szerkesztőségünknek eljuttatott levelében a következőképpen emlékszik vissza az egykori belgrádi nagykövetre: Tóth János halálhírét bizonyára valós megrendüléssel fogadják mindazok, akik a mintegy húsz évvel ezelőtt kezdődő időszakban akármilyen formában részesei voltak a vajdasági magyar közéletnek. Ő, az akkori belgrádi magyar nagykövet ugyanis számtalan helyen, minden lehetséges alkalommal, minden kis, helyi magyar közösségnek megadva a kellő tiszteletet, együtt volt velünk. Így tett szert megszámlálhatatlanul sok vajdasági magyar ismerősre és tisztelőre, valamint – nem utolsósorban - rengeteg barátra.
elhunyt
nagykövet
Tóth János

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.